Bihar Közalapítvány/Természetvédelmi kezelés


Bihar Közalapítvány

Extenzív legeltetés

Az általunk megvásárolt területeken valamikor az extenzív legeltetéses hasznosítás gazdag élővilág számára biztosított élőhelyet, fenntartotta a táj hagyományos, jellemző arculatát. A területen a falusi lakosság nagyszámú legelő jószága, (birkanyáj, tehéncsorda, marhagulya és ménes) tartózkodott, illetve Búbosbanka - Upupa epopskisebb területeken kaszáltak. A 20. század során először a mezőgazdaság iparosítása, majd a legelő állatállomány drasztikus csökkenése vezetett a változatos élőhelyek diverzitásának csökkenéséhez, veszélyeztetve a terület fajgazdagságát.
Saját földjeinken extenzív módon, hagyományos fajtákkal legeltetünk, illetve igyekszünk a környékbeli gazdálkodók szemléletformálásán keresztül terjeszteni a hagyományos gazdálkodási módokat.
Egy helyi gazdálkodóval együttműködve a környék természetvédelmi szempontból értékes gyepeit gyimesi rackákkal legeltetjük. A gyimesi racka, mint régi magyar juhfajta, kiválóan alkalmazkodott a helyi adottságokhoz és Kis őrgébics - Lanius minora külterjes tartáshoz. Rágásukkal, taposásukkal rövidfüvű gyepet alakítanak ki, mely számos ritka és védett madárfaj számára nyújt táplálkozási lehetőséget, hiszen a pusztai fajok egy része a zárt, magas fűben kevésbé találja meg táplálékát.
  Nagy szerepünk volt abban, hogy az 1990-es évek végére néhány juhtartó gazdaságában újra megjelentek a tejhasznosítású juhok. Az elsősorban gyapjáért tartott merinó mellé nagyobb tejhozamú, őshonos cigája fajtájú juhokat állítottak be. Ennek köszönhetően a gazdaságuk stabilitása nőtt, és ezzel párhuzamosan az elmúlt évtizedben ismét növekedésnek indult a gyepeket legelő állatállomány.
A bihari tájra jellemző, hogy a falvak határnevei között szinte mindenütt megtalálható a Csikó-legelő, utalva arra, hogy valamikor a települések életéhez hozzá tartozott egy-egy legelő ménes is. Közalapítványunk működése óta folyamatosan legel ménes a gyepterületeken. Ezzel több célt szolgálunk: a lovak számra a legmegfelelőbb tartási körülményeket biztosítjuk, és a lovak legelése nyomán változatos, mozaikos gyepstruktúra alakul ki. A lótartók szemléletében is változást tapasztalhatunk, mivel egyre többen keresik az extenzív tartás lehetőségét.
A mozaikos szerkezetű, legeltetett gyepeken számos madár talál kedvező táplálkozási, zsákmányszerzési lehetőségeket. Egy közeli akác facsoportban található kékvércse-kolónia (Falco vepertinus) tagjai szinte kizárólag ezeken a területeken szerzik pockokból, nagyobb rovarokból álló táplálékukat. A közelben fészkelő búbosbankák (Upupa epops) és kis őrgébicsek (Lanius minor) is rendszerint az erősebben legeltetett területek körül tűnnek fel.

Extenzív szántó művelés

A Bihari-síkon sok helyen jellemzővé vált a monokultúrás, nagytáblás művelés. A mezőgazdaság iparosítása során olyan földeket is felszántottak, melyek termőképessége igen alacsony. Egyik célunk az alacsony termőképességű, de potenciálisan magas természeti értéket képviselő szántó területek extenzív művelése és ezen technológiák népszerűsítése. A földterületeink műveléséhez beszereztük a szükséges mezőgazdasági gépsort, hiszen a megfelelő időpontban elvégzett kezelések jelentik a természetvédelmi szempontból fontos fajok védelmének egyik sarkalatos pontját. 
A megvásárolt földek egy részét visszagyepesítjük. Így egyrészt növekszik a tájképi és élőhelyi változatosság az agrártájban, másrészt a már meglévő gyepterületek kiterjedése növekszik meg. Ezzel számos, gyepekhez kötődő fajnak teremtünk élőhelyet. Sok, szántóföldi környezetben is előforduló, madár- vagy egyéb állatfajnak erősebb, sűrűbb állományát találjuk a szántóból kialakított természetközeli füves területeken.
A természetvédelmi szempontból megfelelően kezelt, extenzíven művelt agrártáj nyújt megfelelő életteret a túzok (Otis tarda) számra. Ezeknek a területeknek jellemző fészkelője a fogoly (Perdix perdix) és a parlagi pityer (Anthus camestris) is. A ragadozó madarak közül vonuláskor rendszeresen jár ide táplálkozni a kígyászölyv (Circaetus gallicus), telente pedig szirti sas (Aquila chrysaetos). 2008-ban egy pár parlagi sas (Aquila heliaca) szintén megjelent, ami reményt ad arra, hogy a jövőben fészkeljenek is itt.
Vannak területek, melyek kevésbé alkalmasak szántóföldi művelésre, mert azokat rendszeresen, az aktuális időjárási körülményeknek megfelelően víz borítja. Ilyen vízállásos területeket is vásároltunk, melyeken nyugodt körülményeket tudunk teremteni ahhoz, hogy nedvesebb években gazdag vízimadár-együttesek telepedjenek meg, más fajok pedig azokat vonulásuk során táplálkozó területként használják. Amíg ezeken a területeken a természetes növénytakaró vissza nem alakul, a költési periódus után a gazos vegetáció szárzúzását saját gépeinkkel el tudjuk végezni. Más esetekben elegendő az extenzív szántóföldi használat fenntartása, és nedvesebb években az ott költő madarak számára a háborítatlanság biztosítása.
Az időszakos, nagyobb kiterjedésű vízállások vonuló madarak tömegeit vonzzák, így az aranylilék (Pluvialis apricaria), havasi partfutók (Calidris alpina) és pajzsos cankók (Philomachos pugnax) nagy csapataiba olykor ritkább fajok is keverednek, mint a sarki partfutó (Calidris canutus) vagy a kőforgató (Arenaria interpes). A víz által körülvett, biztonságos szigeteken gulipánok (Recurvirostra avosetta) és küszvágó csérek (Sterna hirundo) fészkelnek, míg a vízzel borított gyepeken piroslábú cankók (Tringa totanus) és olykor fehérszárnyú szerkők (Chlidonias leucoptera) telepednek meg. A zsombékos részeken egy-egy pár pettyes vízicsibe (Porzana porzana) talál magának alkalmas fészkelőhelyet.

Túzokok - Otis tarda (Fotó: Ványi Róbert)


Halastavi gazdálkodás

Közalapítványunk Magyarország második legnagyobb kiterjedésű halastó-rendszerében, extenzív környezetben kezel több mint 500 hektár tavat. Ezeken gazdasági szempontú beavatkozás nem történik, így a vízimadarak tömegei találnak itt háborítatlan fészkelő- és pihenőhelyre.
A legfontosabb természetvédelmi kezelés a tómedrek évről-évre történő árasztása, Bölömbika - Botaurus stellarisa megfelelő vízszint beállítása. A vízzel való feltöltés időpontjának megválasztása igen fontos feladat, amit még a költési időszak előtt be kell fejezni, hogy az itt fészkelő gémfélék, valamint ludak és récék a költésükhöz megfelelő vízszintet találjanak. A sekélyebb tavak nyár közepére, ősz elejére leszáradnak, ami pont egybeesik sok vízimadár őszi vonulásával. Így megfelelő iszapfelületetet tudunk biztosítani a nagy számban vonuló partimadarak számára.
A tómedrek elnádasodása, a gyékényállomány megerősödése egy darabig kívánatos folyamat, hiszen számos gém- és lúdalkatú madár, valamint nádi énekes itt talál fészkelőhelyet magának. A nyílt vízfelületek, szabad iszapfelszínek eltűnése azonban a pihenő- és táplálkozóterületek csökkenésével jár együtt. Az elburjánzó vízinövényzet visszaszorítása ezért fontos feladat, melyet a téli időszakban nádvágással, a kiszáradt tófenékben pedig tárcsázással, szárzúzással tudunk megoldani.
A tavak gazdag madárvilágára való tekintettel heti rendszerességgel végzünk részletes monitorozást, de a zavarásmentes állapot biztosítása érdekében munkatársaink napi szinten ellenőrzik a területet.
A zavartalan környezetnek köszönhetően a tavakon ősz és tavasz között megjelenő liba tömegekben rendszeresen megtalálhatók ritka, veszélyeztetett fajok, úgymint a kis lilik (Anser erythropus) és a vörösnyakú lúd (Branta ruficollis). Telente a rétisasok (Haliaeetus albicilla) mellett rendszeresen felbukkan a szintén veszélyeztetett fekete sasnak (Aquila clanga) egy-két példánya. A tavak nádasaiban bölömbikák (Botaurus stellaris), törpe gémek (Ixobrychus minutus), vörös gémek (Ardea purpurea) és nagy kócsagok (Egretta alba) fészkelnek, míg nyár végi, őszi gyülekezésük során akár 600 kanalasgém (Platalea leucorodia) és több, mint 140 fekete gólya (Ciconia nigra) is összegyűlhet. Az énekes madarakat többek között nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides), sitke (Acrocephalus melanopogon) barkós (Panurus biarmicus) és függőcinege (Remiz pendulinus), valamint a kékbegy (Luscinia svecica) képviseli.

»